Több éve évszak-független kerékpáros, Budapest szerelmese és, „az örömelvű tekerés” híveként, a Babilon Nyulai Kerékpáros Egyház alapítója és egyházfője, Kegytárgyas Feri néven pedig bizarr vallási tartalmú tárgyak gazdáit keresi az interneten.

Kávéfüggőként a drogproblémáról beszél, és arról mennyire szerencsés, hogy a kávé nem számít drognak, és nem kell kávé-dílereken keresztül a napi adagot beszereznie :) 

Pályaelhagyó deviancia-szociológus, főállású munkatársként a Kék Pont Alapítvány projekt koordinátora. Több mint egy évtizede vesz részt a hazai drogmegelőző, közösség építő és drogproblémát menedzselő projektekben, mint szakértő és morális vállalkozó. Hét évig koordinálta a budapesti parti kultúra biztonságosabbá tételét célzó Kék Pont Party Service projektet, jelenleg pedig az alapítvány Biopolitikai Műhelyét vezeti, ahol munkatársaival elsősorban holisztikus szemléletű egészség-programokat terveznek és alkotnak meg.

"Egy általunk megálmodott jövőben az emberek nagyfokú önismerettel és nyitottsággal néznek szembe a szenvedélyek okozta kihívásokkal, és elsajátítják a mértékletesség erényét. A Kék Pont célja, hogy a problémás szerhasználat  társadalmi jelenségével foglalkozva, elősegítse egy befogadó és produktív társadalom megszerveződését." - www.kekpont.hu