Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Baranyi József: A baktériumok jobban kezelik a stresszt?

Baranyi József biomatematikusként a mikrobiológiai folyamatok modellalkotásával foglalkozik. Az elsőre elvont téma valójában nagyon is érthető és fontos kérdéseket feszeget: Hogyan viselkedünk stresszhelyzetben? Biztos, hogy ilyenkor megfelelőek a reakcióink? Hogyan lehetne másként?

A kutató előadásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a válaszokat akár a baktériumok világában is megtalálhatjuk. Ha párhuzamba állítjuk az emberi közösségeket és a bakteriális világot, hasonló viselkedés minták figyelhetők meg.

Mindkét hálózat a környezet hatására változik, kedvező környezetben növekedés várható, a baktériumok egyre nagyobbak lesznek, az emberek között pedig jól működik a gazdaság. Azonban stressz hatására a baktériumuk viselkedése az emberekével ellenkező: noha a cél, a túlélés megegyezik, a baktériumok mégis rugalmasabb stratégiákat használnak.

Ennek a stratégiának a megismerését és későbbi használatát szorgalmazza Baranyi József. Célja, hogy az elkövetkező válsághelyzetekben az emberiség reakciója ne az ellenségeskedés és a szegregáció legyen, hanem inkább az együttműködés, az erőforrások kiaknázása jelentkezzen, ahogy a baktériumoknál is.

0 Tovább

Kökéndy Ákos - Megismerni az ismerősöket

Ismerjük-e azt valóban, aki szembejön a folyosón? Meríthetek-e erőt és inspirációt vajon a saját közösségemből? Kökéndy Ákost ezek a gondolatok foglalkoztatták, mielőtt a ParentTED ötlete kipattant a fejéből.

Egy idea megvalósítása inspiratív környezeteben  – akár így is össze lehetne foglalni a tanár történetét. Kökéndy Ákos a Pesthidegkúti Waldorf Iskola tanítójaként abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a támogató környezet hatására ötletéből megszületett egy újító kezdeményezés.

Már három alkalommal rendezték meg ParentTED nevű eseményt, ahol a tanulók szülei meséltek arról, mi mozgatja őket, mi a számukra fontos az életben. A kezdeményezés fő célja, hogy a közösség tagjai jobban megismerhessék egymást, és így egy erősebb csoporttá kovácsolódhassanak össze. Ugyan itt az előadókat kicsit bátorítani kellett a megszólalásra, hiszen elsőre kevesen tartották a saját sztorijukat érdekesnek. De később egyre több szülő csatlakozott a kezdeményezéshez: mesélt az építész és a befektetési bankár szülő is.

Kökéndy Ákos szerint jó lenne, ha egy közösség úgy tekintene magára, mint helyi erőforrás és használná egymást tudását, akár inspirációra is. A továbbiakban örülnének a kezdeményezés terjedésének, ebben bármely érdeklődőnek segítséget nyújtanak a ParentTED honlapon.

0 Tovább

Bujdosó Attila - Másolható, együttműködési formák

Egyre több kreatív, innovatív rendezvény, együttműködés jön létre, melyek hátterében újfajta motivációk állnak. Ez a látásmód segíti azokat az embereket, közösségeket, melyek a korábbiaktól eltérő módon szeretnének együttmüködő, fenntartható programokat megvalósítani, azok részesei lenni. 

Bujdosó Attila építész -  kávé-, nagyváros- és internetfüggő - folyamatosan tervez, szervez, nem kizárólag épületeket, hanem új technológiákra épülő rendezvényeket, kultúrális közösségeket, melyek új utakat, irányt mutatnak más közösségeknek is. Ezek a másolható, együttműködési formák egyre több helyen, egyre több alkalommal hívhatók életre mondhatni az élet bármely területén.

Egyik legismertebb ilyen rendezvény pl. a Restaurant Day, amikor bárki, aki kedvet érez egy napra nyithat éttermet otthonában, egy parkban, vagy egy közösségi térben. 

Bujdosó Attila nevéhez fűzödik a Kitchen Budapest - KIBU számtalan projektje, a Subjective Atlas of Hungary – Magyarország szubjektív atlasza, valamint egy izgalmasanfelépített, a TED modellhez hasonló rendezvény: a PechaKucha Night Budapest. Ez egy estébe nyúló előadás-sorozat, ahol tervezők, designerek, művészek mutatkoznak meg az ún. 20x20-as szabály mentén: 20 dia, vagy 20 fotó, amelyek egyenként 20 másodpercig jelennek meg az előadás időtartamában. Ez a szabály pörgős, elsősorban képi hatásokra épülő programot hoz létre. 

Az előadóról bővebben:

http://epiteszforum.hu/bujdoso-attila


0 Tovább

Az adat az új olaj

A mai világban nem az olaj a legnagyobb kincs, vagy érték, hanem az adat. Azok a leggazdagabb cégek, vállalkozások, akik adatokkal kereskednek.  Elég megdöbbentően hangzik, igaz?

Andrew Keen írót, a szilícium völgy Antikrisztusaként is emlegetik, úgy tűnik a jelen korról alkotott véleménye alapján ez cseppet sem véletlen.

Eképpen vélekedik: A web2.0 egy nagy utópisztikus társadalom, az internet isteníti a lelkes amatőrt, miközben aláássa a szaktudást. Fontos dolog arról gondolkodni, hogyan tud az egyéni szabadság megmaradni ebben a hálózatokra épített világban.  Olyan fogalmak válnak valósággá, mint digitális nárcizmus, amikor ebben a nagy szabadságban azt választjuk, hogy megmutathassuk magunkat. Facebook, twitter, iwiw, minél több helyen kapcsolatba lépni a világgal.

Miközben arra vágytunk, hogy a mennyországba jussunk eljutottunk a pokolba, naponta millióan figyelik digitálisan, hogy mit csinálunk, merre járunk, hol vásárolunk, kivel barátkozunk.

Andrew Keen egy nagyon reális képet fest a digitális jelenünkről. Minél inkább láthatóvá válunk az interneten, közösségi oldalakon annál inkább részesei leszünk ennek a nagy közösségi rémálomnak.  

Nem mondja azt, hogy mindezt ne tegyük, nem szólít fel, hogy töröljük profilunkat ezekről az oldalakról, de azt üzeni, hogy gondolkodjunk el a jövőről, arról a jövőről, amit már most a jelenben is az interneten élünk.

Felidézi a Közösségi Háló című film mondatát:

„We lived on farms, then we lived in cities, and now we’re going to live ont he internet" vagyis:

„Farmokon éltünk, majd városokban éltünk és most mindnyájan az interneten élünk!”

Van min elgondolkodni és átértékelni, hogy biztosan ezt a fajta életet akarjuk-e.

 


 

1 Tovább

tedxdanubia

blogavatar

A TEDxDanubia eseményeiről 2011 szeptemberétől élőben tudósítanak bloggerek. Olvassátok és csatalakozzatok virtuálisan ezekhez az inspiráló napokhoz!

Utolsó kommentek