A jövőről szeretnék beszélni Nektek, egy közvetlen, kézzel fogható jövőről, a gyerekekről. – Így kezdi Gyurkó Szilvia jogász, kriminológus az előadását.

Ébresztő gondolatai elhitetik, hogy  velünk együtt túl sok gyermek aggódik a jövővel kapcsolatban, túl sok a félelem bennük.

Egy felmérés szerint a gyerekek 57 %-a azt gondolta, hogy a Föld nem lesz jó Föld, a gyerekek 30 %-a vélte azt, hogy egyáltalán nem lesz Föld, ahol élhetnek majd, 10-12 %-a a természeti katasztrófák és állatok, növények kipusztulása miatt úgy érzi, egyáltalán nem lesz jó élni a Földön.

Meg kell hallani ezt a félelemmel teli üzenetet, hiszen a saját gyermekeinkről is szól mindez. Nagyon fontos átgondolni azokat az eszközöket, azokat a segítő pontokat, amelyekkel megváltoztathatjuk mindezt. Amellyel egy újfajta partnerséget tudunk velük kialakítani. Ahhoz, hogy mindezt helyesen tegyük, sorra kell venni azt a három eszközt, amelyek ebben segítségünkre, vagy épp kárunkra lehet.

Az első fontos eszköz a nevelés. A nevelés egyik megszokott, de nem átgondoltan használt része a bántalmazás. Súlyos traumákat okoz, és a félelmen túl más, jó célt nem szolgál. Neveljünk szeretettel, figyelemmel, jó élményekkel.

Másik eszköz az oktatás, amely terület erős reformokat kíván jelenleg hazánkban. Olyan intézményekre, oktatási szemléletre van szükség, ahol érvényesülhet az önálló gondolkodás, a kreativitás, az egyéniség. Ahol nem számít kezelhetetlennek az a gyerek, aki nem fogható skatulyába.

Végül pedig a rendszerek, amelyek korlátozóak, amiért hazánk még mindig a portások és most már a biztonsági őrök országa. A jelenlegi igazságszolgáltatási rendszer nem alkalmas arra, hogy pozitívan segítse a folyamatokat. Éveken át tartó, megoldásokat nem hozó kellemetlen procedúra, melynek újfent a bántalmazást elszenvedő gyerekek a károsultjai.

Újra kell értelmezni a rendelkezésünkre álló eszközöket, át kell értékelni gyermekeinkkel való kapcsolatunkat, meg kell találjuk azt a közeget – ha kell az ő szintjükre ereszkedve, vagy éppen emelkedve, - ahol a valóságot, feladatainkat más szemszögből is megtekinthetjük.

 

Márton Anikó