Elég sok kéz lendül a magasba, amikor Horváth Ágnes alvástréner felteszi a kérdést a közönségnek: ki az, aki a reggeli ébresztő hallatán még javában aludna?

Ezek szerint ennyi ember szenved álmatlanságban? Miért van ez, milyen okai vannak ennek a jelenségnek, erről mesél előadásában.

Belső biológiai óránk a mesterséges időeltolódás miatt erősen felborult. Túl sok inger ér, túl sok információ, esetenként stressz, amit nem mindig képes a szervezet feldolgozni és a jóleső fáradtság érzetekor elaludni. Ezek miatt későn álmosodunk el, viszont reggel még javában aludnánk, amikor indulni kell dolgozni.

Nem olyan nehéz átgondolni azokat a dolgokat, amelyek ébren tartanak: – mesterséges világítás, TV, internet, közösségi média, okos telefonok és mindenféle hasznosnak vélt kütyü. No és egy esetleges rossz főnökről se feledkezzünk meg – már akinek éppen ezzel is meg kell birkózni a hétköznapokban.

Jó, ha tudjuk a fáradtság állapota megegyezik azzal a fizikai állapottal, amikor az ember éhgyomorra megiszik egy korsó sört. Tartogassuk ezt inkább egy természetben, kirándulással töltött nap végére. Hagyjunk fel azzal a szokással, hogy elalvás előtt még javában az internetet böngésszük, 1 órával alvás előtt kapcsoljuk ki a technikai kütyüket, minden olyan mesterséges, befolyásoló fényforrást, amire akkor már nincs szükségünk. 

Pihentető alvást mindenkinek!

www.alvasguru.hu