Kádár Annamária, pszichológus, a kommunikációs terápiák szakembere, a Mesepszichológia c. könyv szerzője természetesen egy mesével kezdi az előadását.

Miért mondunk meséket, és mit tanulhatunk a mesehősöktől? A mesékben nemcsak a főhőssel azonosulhatunk, hanem minden egyes szegmensben megtalálhatunk egy élethelyzetet: Amikor a főhős elindul otthonról, azzal a komfortzónáját hagyja el, melyben kellemesen élt ugyan, de nem volt lehetősége fejlődni. Amikor a hős szerencsét próbál, bízik abban, hogy a véletlen az ő pártjára áll, ahogy az gyakran a való életben is megtörténik. A hamuba sült pogácsa az emberek áldását, a sárkány a külső és belső nehézségeket, a királykisasszony kiszabadítása az én-integritás megtalálását jelenti, és így tovább.

Ha a mesehősök tetteit vizsgáljuk, morális és pszichológiai ideálokat találunk. A főszereplő nem tökéletes, de képes beismerni a kudarcait, mert tudja, hogy a hiba elengedhetetlen a fejlődéshez. A hősnek kreativitásra van szüksége, céltudatosnak, nyitottnak és bátornak kell lennie, így tudja beteljesíteni a maga meséjét.

Felnőtt fejjel azt gondolhatjuk, hogy a mesék világa már nem ránk vonatkozik, pedig ha a saját életünkből osztunk meg egy részletet valakivel, akkor is mesélünk. A múltunk elfogadásának végső fázisa is az, amikor a kudarcokat képesek vagyunk elmondani másoknak, akárcsak egy terápia során. A mese segít feldolgozni a velünk történteket, új keretet adhat a valóságnak. Aki nem hiszi, járjon utána!