tedxdanubia

Farkas Izsák hegedűművész a színpadon improvizálva mutatta be a közönségnek, hogy a zene fogalmai és határa sokkal tágabbak, mint azt elsőre gondolnánk.

A fiatal művész 2010-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, azóta több formációban játszik. Az Uránia klasszicista terme hirtelen modern klubbá változott: valószínűleg először szólaltak meg itt elektromos hegedűn játszott dallamok. Farkas Izsák zenélés közben még a földön fekvő keverőpultot is használta, egyre újabb loop elemekkel gazdagítva az improvizált dalt.

A zenében természetesen a populáris vonal is megjelent: a közönség éber tagjai akár még a Dance like Mike Jagger című dalt is felismerhették.  

A TEDxDanubia előprogramjában, a TEDXUniversity első előadása rögtön húsba vágó témával indított. Mit tartunk egészségesnek? És vajon ami mesterséges alapanyag, az mind ártalmas is a szervezetünknek?

Duda Ernő előadásában az egészséges életmóddal kapcsolatban vetett fel elsőre meglepőnek tűnő kérdéseket. A bio-gyógyszerészeti vállalat, a Solvo Biotechnológiai Zrt. elnökétől megtudhattuk, hogy miért is lehet a pirulaszedés jobb módszer a gyógynövényekkel szemben. Az előadásban szó esett még a halálos víztúladagolásról és a túlzott gyümölcsfogyasztás abszurditásáról. A szakember szerint a mértékletes fogyasztás a természetes alapanyagok esetében is fontos, hiszen előfordulhat, hogy a természetesség nem minden esetben az egészség életmód záloga. 

Elég sok kéz lendül a magasba, amikor Horváth Ágnes alvástréner felteszi a kérdést a közönségnek: ki az, aki a reggeli ébresztő hallatán még javában aludna?

Ezek szerint ennyi ember szenved álmatlanságban? Miért van ez, milyen okai vannak ennek a jelenségnek, erről mesél előadásában.

Belső biológiai óránk a mesterséges időeltolódás miatt erősen felborult. Túl sok inger ér, túl sok információ, esetenként stressz, amit nem mindig képes a szervezet feldolgozni és a jóleső fáradtság érzetekor elaludni. Ezek miatt későn álmosodunk el, viszont reggel még javában aludnánk, amikor indulni kell dolgozni.

Nem olyan nehéz átgondolni azokat a dolgokat, amelyek ébren tartanak: – mesterséges világítás, TV, internet, közösségi média, okos telefonok és mindenféle hasznosnak vélt kütyü. No és egy esetleges rossz főnökről se feledkezzünk meg – már akinek éppen ezzel is meg kell birkózni a hétköznapokban.

Jó, ha tudjuk a fáradtság állapota megegyezik azzal a fizikai állapottal, amikor az ember éhgyomorra megiszik egy korsó sört. Tartogassuk ezt inkább egy természetben, kirándulással töltött nap végére. Hagyjunk fel azzal a szokással, hogy elalvás előtt még javában az internetet böngésszük, 1 órával alvás előtt kapcsoljuk ki a technikai kütyüket, minden olyan mesterséges, befolyásoló fényforrást, amire akkor már nincs szükségünk. 

Pihentető alvást mindenkinek!

www.alvasguru.hu

Mi már az Urániában, épp a bloggertalálkozót tartunk. Holnap -szokásunkhoz híven- itt folyamatosan frissítve olvashatjátok az elhangzott előadások összefoglalóit, benyomásait.

Nagyon izgalmas s sokszínű napnak nézünk elébe ismét :)

Hesnát a legtöbbünk ismerheti a tévéből, a haditudósításokból.

Törékeny, fiatal és nagyon nőies. Ez az, ami a pár perces híradásokból első blikkre biztosan átjön. Meg az, hogy abban a közegben, ahol a munkája miatt nap, mint nap megfordul, a félelem faktor bizonyára állandó - de legalábbis nehezen megkerülhető.

Hogy miként birkózik meg ezzel az ember? Egyáltalán: kiiktatható-e a félelem? És ha igen, az normális dolog-e? Ezekre a kérdésekre kaptunk tőle választ. Az adrenalin sok mindent felül tud írni - munka közben, amikor forog a kamera, dolgozik is rendesen. De amikor a lámpa kikapcsol, az anyag megvan, az adrenalin helyét átveszi előbb az aggodalom, majd a félelem. Ahogy ő mondta: akkor tudatosul az emberben
újra és újra, hogy ennél a foglalkozásnál a félelem bizony állandó lakótárs, 24/7, akár az árnyéka, elválaszthatatlanul vele van.

De akkor hogy legyünk úrrá rajta, hogy ne bénítsa meg a testet és a szellemet? A válasz, legalábbis Hesna tálalásában, tulajdonképpen egyszerű: el kell fogadni a félelmet. Mert ha így teszünk, akkor a legjobbat fogja kihozni belőlünk - és nem a legrosszabbat, a pánikot, a zűrzavart, a rossz döntéseket. Egyszóval: nem a félelem a legrosszabb ellenfél az életünkben. Sőt, tulajdonképpen, ha jól kezeljük, a félelemből kovácsolhatjuk a legjobb kurázsit magunknak.

Csak talán egy pillanattal tovább kell szembenéznünk vele, mint ahogy eddig tettük.

Így a nap végén, mintegy összefoglalásként a múlt és a jövő kapcsolódásáról szól a záró előadás.

Brian David Johnson egy történetet mesél, mely arról szól hogyan tanult meg változtatni jövőkutatóként.

Társa egy robot, akinek a neve Arthur. Brian nevet saját magán, mikor elmondja, hogy igen, ő tényleg egy „kocka”. Gyerekkorától lelkesítette a science fiction és különösen a robotok élete, és akkor még filmbeli sorsuk. Azóta már az Intel Corporation jövőkutatójaként a feladata egy működőképes vízió felállítása a számítástechnikáról 2020-ban. De a mai napig épít a science fiction-ra, mely szerinte egy olyan képzeletbeli világ, ami bármikor életre kelthető.

Érdekes pontnál járunk az emberiség történetében. A tudomány és a technika jelenlegi fejlettsége eljutott oda, hogy bárminek, amit kigondolunk, vagy szeretnénk megvalósítani szinte már csak az elképzelésünk szab határt.

De fel is teszi azt a fontos kérdést számunkra: milyen jövőben szeretnénk élni, és milyen jövőt szeretnénk elkerülni.  Aktív résztvevőként legyünk részesei annak a jövőnek, ami fontos számunkra. Otthonról, a kényelmes fotelból nem lehet alakítani a jövőt. Ahogy megváltoztatjuk a jövőt, úgy megváltoztatjuk azt a történetet, amiről az emberek beszélnek. A minden mindennel összefügg elmélet mentén fontos beszélgetni arról, hogy miben hiszünk, fontos megosztani egymással gondolatainkat, beszéljünk arról, hogyan szeretnénk később, a jövőben.

A saját véleményemet hozzátéve: határok nélküli jövőben, amelyben nem korlátoznak minket sem egyéni, saját korlátaink, nem korlátoznak a múlt korlátai, nem korlátoznak társadalmi elvárások.

Márton Anikó

A víz a születésünktől fogva megkerülhetetlenül része az életünknek, a mindennapjainknak. De amíg belőlünk, emberekből napról napra egyre több van - és egyre többen élünk hiperurbanizált környezetben -, addig vízből egyre kevesebb áll a rendelkezésünkre. Ez pedig szorongató dilemma, hiszen az élethez szükségünk van vízre. Nem tudjuk megkerülni - elég csak belegondolni, naponta hányszor nyitjuk ki a csapot, hogy kezet mossunk, igyunk egy pohárral, vagy éppen leöblítsük a WC-t. De honnan vegyünk vizet az egyre növekvő szükségleteinkhez? Mivel a források végesek, az egyetlen, hosszú távon is fenntartható megoldás a víztisztítás.

De hogyan oldható meg mindez a túlurbanizált környezetben - hiszen egyre kevesebb az olyan hely a Földön, amit még nem foglaltunk el. Erre kínál megoldást a rendszer, amiről Bodnár Attila beszélt. Be kell vinni a víztisztítókat a városba, a mindennapi életünk részévé kell tenni ezeket az egyelőre még mindig inkább ipari létesítményekként kezelt épületeket. Jó, de mindezt hogyan?

A válasz látszólag egyszerű: a természet, a technológia és az építészet kombinációjával. Olyan organikus üvegházak kialakításával, amelyek a felszínen tökéletesen illeszkednek a nagyvárosi környezetbe - esztétikusak, a nagyközönség számára akár a rekreációra is alkalmas botanikus kertekként funkcionálnak -, a mélyben ellátják pedig a "klasszikus" víztisztító funkciókat. Olyan új mikro univerzumok teremthetők így a közvetlen környezetünkben, ahol akár több, mint 3000 organikus létforma - a lebontó baktériumoktól kezdve a különféle vegetációkon át egészen a magasabb rendű állati életformákig – élhet egymás mellett velünk együttműködve és minket kiszolgálva. Ezek az úgynevezett vízmegújító kertek, amelyek a világ számos pontján – és idehaza is - tökéletesen működnek. Nem beszélve arról, hogy az újszerűségük és az "emberarcúságuk" okán kifejezetten vonzóak és szerethetőek.

Felejtsük el a régi víztisztítók nem éppen kellemes imázsához kötődő szagot, koszt és az átlagember számára nehezen vagy egyáltalán nem befogadható látványt. Ha azt szeretnénk, hogy a víz, a tiszta víz minél tovább az életünk része legyen, engedjük be a városokba, a közvetlen környezetünkbe ezeket az új generációs megújuló botanikus kerteket.

Ördögh Bálint

Mit értünk szabadság alatt? Mire használjuk a szabadságunkat? Rajtunk áll!

Hétköznapi életünk személyes tapasztalásai visznek minket közel a különböző szabadságainkhoz! Ezek ui. megtaníthatják számunkra: ha szabadon kiállunk a számunkra fontos ügyekért, valószínűleg szemben találjuk magunkat másokkal. Ha véleményvezérekké válunk, akkor érvekkel szembesülünk majd, - használjuk ezeket arra, hogy a saját érvrendszerünket jobbá tegyük, a konfliktusokban meglátjuk a teremtőerőt. Jellemző valóság, pl. Európa-szerte, hogy a munkavállalók inkább nem tesznek fel kérdéseket. Megmaradnak a jóhiszemű hallgatás „bűvköré”-ben. Történjen ez Angliában, Németországban vagy Svájcban, így van ez. Ez tehát nem nemzet specifikus, hanem csak emberi választás.Pedig a hétköznapi emberektől lesz a világ különb.

A véleményvezérek sokszor éppen azok, akik a rendszert, az intézményt féltik a bukástól. Felismerik azt a határt, amikortól már nem tudnak megmaradni a hallgatásban. Tudják, hogy semmi sem fog változni, ha nem fogalmazzák meg a gondolataikat. Egy ügy az, ami megváltoztatja őket, és használni akarják a szabadságukat, hogy szóljanak. Jóhiszeműen megmaradhatunk tehát vakok, és hallgathatunk különböző, minket zavaró társadalmi témákban, mégis ha véleményvezérként bevállaljuk akár a konfliktust egy jobb valóság reményében, akkor hozzuk létre – hétköznapi emberként – a megkülönböztető többletet.

Pék Eszter

A Glasgowi egyetem professzora, Lee Cronin három kérdést tesz fel:

Mi az élet anyaga, hogyan tudunk létrehozni egy új, élő anyagot, és honnan tudjuk egyáltalán, hogy új életet fedeztünk fel?

Miért van az, hogy él a Föld, és nem él a Mars? Kíváncsiak vagyunk, de még nem tudjuk a választ….

Meg tudjuk-e ismételni, hogy egy élettelen térből él új életet hozzunk létre? Ahogy 400 millió évvel ezelőtt kialakult az élet a Földön, vajon mindez megismételhető-e.

Lee Cronint az a kémiai folyamat foglalkoztatja, amikor a nem-élőből élő jön létre. Kutatásai arra irányulnak, hogyan tudunk létrehozni élőt egy laboratóriumban. Bizarr, de ha az élet alkotóelemeit – nitrogén, oxigén, szén és más kémiai összetevők - egy gépbe helyezzük, a végén egy élőt, életet tudunk létrehozni. Az élet a kémia világában is működik, a kémia segítségével lehetséges választ adni abetegségekre, és az egész univerzum működésére.

Márton Anikó

Egy erős kérdéssel kezdi előadását: mi a demokrácia ígérete, amiért oly sokan és sokáig küzdöttek? Mi benne a vonzó? Hogy mindenki úgy éli, élheti az életét, ahogyan szeretné, és hogy a vezetők számon kérhetők.

Kertész Imrét említi, aki a demokrácia alternatíváinak kudarcáról (is) írt, majd Walter Benjamint, aki szerint nincs olyan dokumentuma a civilizációnak, amely ne lenne egyben a barbarizmus dokumentuma is. Ugyanakkor megtanuljuk elkendőzni a barbarizmust. Nyelvi, politikai, kulturális eszközeink vannak erre. Létezik egyfajta hurrá optimizmus, miszerint még sosem volt ilyen szép és jó az élet, ez a termelésen alapuló, fogyasztói társadalom kultúrája, mely túlharsogja az éhezők, menekültek és nyomornegyedben lakók csendjét. Jelenleg a föld lakosságának fele napi két eurónál kevesebből él, egymilliárdan élnek nyomornegyedekben és ez a szám rövid időn belül megduplázódik.

A független újságírók dolga, mondja, hogy hangot adjanak a csendre ítélteknek. Elmondják az ő történetüket, elmeséljék globális civilizációnk árnyoldalának történeteit.

Nemrégen volt a megtörténtéig valaha volt legnagyobb nemzetközi tiltakozás és tüntetéssorozat tíz éves évfordulója. Az Irak elleni invázió ellen világszerte tüntettek, mégis 2003. március 20-án megindult elindultak a csapatok. Rengeteg történet ismert a második iraki háborúból. És még több el nem mondott történetet van. Megdöbbentően magasra szökött a rákbetegek száma Irakban. Lassan több iraki veterán lesz öngyilkos odahaza Amerikában, mint ahányan harci cselekmények közben estek el. Öngyilkos merénylőkről szólván egy konferencián nyugati kultúrkörből származó tudós emberek véleménye az, hogy a muszlim emberek nem becsülik az emberi életet. A drónok korában? A távhadviselés korában? …

Dosztojevszkij szerint egy társadalom civilizáltságának mértéke a börtöneiről mérhető le. Mondhatnánk azt is, a mi társadalmaink civilizáltságát a nyomornegyedeink alapján ítélhetjük meg. Figyelnünk kell a csendekre, a kizárt, meg nem hallott hangokra. El kell mondani a katasztrófák és a barbarizmus történeteit is, és ezeket meg is kell ismerni; csak így tudjuk megítélni, hogy a mi civilizációnk felnő-e az ígérethez, amit hordoz.

Figyeljünk a csendekre!

Aubrey de Grey gerontológus szerint az öregedés egy olyan folyamat, ami a születésünk előtt megindul, először ártalmatlan, de idővel átveszi a hatalmat az egészséges sejtek fölött.

A tudomány mai állása szerint közel járunk hozzá, hogy olyan gyógyszereink legyenek, amikkel ugyanúgy kontroll alatt tarthatjuk az öregedést, mint más fertőző betegségeket.

Az öregedéssel kapcsolatban az általános nézetek megkötik a gondolkodásunkat. Az öregedést elkerülhetetlennek gondoljuk. És megfordíthatatlannak. És különben is: mihez kezdünk a rengeteg emberrel, ha senki nem hal meg? Megfordíthatatlan? Aubrey de Grey egy évtizede arra jött rá, hogy megfordítani éppenséggel lehet, hogy előbb sikerülhet a folyamatot, mint megállítani. Ténylegesen megfordítani. Megfiatalítani az embereket.

Az öregedéssel járó károknak hét fő típusát tartjuk számon, melyekhez 1982 óta nem érkezett kiegészítés. Ezek az anyagcsere által folyamatosan előállított károk, melyek patológiás elváltozásokhoz és végső soron halálhoz vezetnek. Ezeket az anyagcsere által okozott károkat kell molekuláris szinten megjavítani. Az orvosbiológia és a gyógyszeripar mai tudása közel áll ehhez. Nem nélkülözhetőek ugyanakkor a további tanulmányok sem, például az emberi test halál utáni elbontásakor segédkező baktériumok működésének jobb megértése elvezethet a sejteken belüli aggregátumok (szemét) lebontását elősegítő gyógyszerek előállításához.

Aubrey de Grey szerint az első ember, aki ezer évig fog élni már köztünk jár, sőt, elképzelhető, hogy az ötvenes vagy a hatvanas éveit tapossa.

Magyarország egyetlen hegymászója, aki élete során eddig kilenc, 8000 méternél magasabb hegycsúcs meghódítását tudhatja magáénak. Ráadásul úgy, hogy három évvel ezelőtti balesete óta végtagprotézissel él.

Ahogy előadásában - ami sokkal inkább volt egy színes, szagos, szélesvásznú vizuális utazás, semmint egy szuperlatívuszokkal tűzdelt élménybeszámoló - is elmondta: gyerekkora óta a megismerés vágya jelenti a legerősebb motivációt a számára. Ez adja a legélesebb impulzust, ráadásul mindig is a legkeményebb utak vonzották. Zsolt hite szerinte azt vallja, hogy a sikerélmény árát mindenkinek meg kell fizetnie. De az a jó és üdvös, ha az ember ezt a folyamatot tudatosan képes kezelni. Ehhez viszont muszáj átlépni a saját határainkat - amelyek mindenkinél máshol húzódnak. Nála például a hétköznapi életben való "megfeleléseknél".

Ezért is jelentett akkora kihívást számára, amikor - ahogyan ő nevezte - immár a művégtagjával, az első rehab expedíciókat szervezte és élte meg. De ekkor is tudta, hogy a végső cél csakis egy lehet: visszatérni az imádott hegyekbe, még nagyobb magasságokba, még nehezebb utakat választva. Mert még a legdurvább lavina görgeteget is átvészelve lehet mosolyogva mondani, hogy jó élni.

Blaise Zerega médiavállalkozó a tipikus, embereket foglalkoztató témák helyett – újságírás, a média jövője, nyomtatott sajtó – arról beszél, hogy mi indította el őt igazán az úton.

Húsz évvel ezelőtt találkozott egy halálosan beteg emberrel. Az járt akkor a fejében, hogy ez egy szuper anyag lesz, újságíróként csak a téma hírértéke vonzotta. Tudva azt, hogy egy nagyon rossz egészségügyi állapotban lévő emberhez megy, előre megfogalmazott kérdésekkel érkezett. Arról akart tudni, hogy milyen az út végén lenni, mire gondol, miket eszik ilyenkor az ember, hogyan gondol arra, hogy meg fog halni.

A férfi, akivel találkozott torokrákban szenvedett, de egyik cigarettát szívta a másik után. Egy hotelszobában élt, mert nem akart kórházban meghalni. Betegsége miatt nagyon halkan beszélt, ezért egy kérdőív segítségével kommunikáltak. William, aki a beteg férfi volt az együtt töltött hetek alatt elmesélte, hogy egész életét, már egészen kis gyerekkorától kezdve átitatta a halállal való közvetlen kapcsolat. Apja a második világháborúban, Japánban harcolt, hadifogságba került, hazatértét követő pár hónapon belül az elszenvedett sérülésekbe belehalt.

Saját maga a koreai háborúban 76 ellenséges katonát ölt meg, később a Francia idegen légióba ment szolgálni. Nem az élettől, nem a betegségétől, hanem a gyilkolástól és a haláltól volt mérhetetlenül fáradt. Túl sokszor kellett vele szembenézni, és túl sokszor járt már az árnyékában.

Meg akart halni, és ehhez Zerega segítségét kérte. Viták, veszekedések, mély lelki beszélgetések után William végül saját maga, de Zerega jelenlétében, előre oda készített, triplán adagolt gyógyszer bevételével vetett véget életének, mert úgy megértette, hogy az úton saját magának kell végigmennie.

Márton Anikó

A jövőről szeretnék beszélni Nektek, egy közvetlen, kézzel fogható jövőről, a gyerekekről. – Így kezdi Gyurkó Szilvia jogász, kriminológus az előadását.

Ébresztő gondolatai elhitetik, hogy  velünk együtt túl sok gyermek aggódik a jövővel kapcsolatban, túl sok a félelem bennük.

Egy felmérés szerint a gyerekek 57 %-a azt gondolta, hogy a Föld nem lesz jó Föld, a gyerekek 30 %-a vélte azt, hogy egyáltalán nem lesz Föld, ahol élhetnek majd, 10-12 %-a a természeti katasztrófák és állatok, növények kipusztulása miatt úgy érzi, egyáltalán nem lesz jó élni a Földön.

Meg kell hallani ezt a félelemmel teli üzenetet, hiszen a saját gyermekeinkről is szól mindez. Nagyon fontos átgondolni azokat az eszközöket, azokat a segítő pontokat, amelyekkel megváltoztathatjuk mindezt. Amellyel egy újfajta partnerséget tudunk velük kialakítani. Ahhoz, hogy mindezt helyesen tegyük, sorra kell venni azt a három eszközt, amelyek ebben segítségünkre, vagy épp kárunkra lehet.

Az első fontos eszköz a nevelés. A nevelés egyik megszokott, de nem átgondoltan használt része a bántalmazás. Súlyos traumákat okoz, és a félelmen túl más, jó célt nem szolgál. Neveljünk szeretettel, figyelemmel, jó élményekkel.

Másik eszköz az oktatás, amely terület erős reformokat kíván jelenleg hazánkban. Olyan intézményekre, oktatási szemléletre van szükség, ahol érvényesülhet az önálló gondolkodás, a kreativitás, az egyéniség. Ahol nem számít kezelhetetlennek az a gyerek, aki nem fogható skatulyába.

Végül pedig a rendszerek, amelyek korlátozóak, amiért hazánk még mindig a portások és most már a biztonsági őrök országa. A jelenlegi igazságszolgáltatási rendszer nem alkalmas arra, hogy pozitívan segítse a folyamatokat. Éveken át tartó, megoldásokat nem hozó kellemetlen procedúra, melynek újfent a bántalmazást elszenvedő gyerekek a károsultjai.

Újra kell értelmezni a rendelkezésünkre álló eszközöket, át kell értékelni gyermekeinkkel való kapcsolatunkat, meg kell találjuk azt a közeget – ha kell az ő szintjükre ereszkedve, vagy éppen emelkedve, - ahol a valóságot, feladatainkat más szemszögből is megtekinthetjük.

Márton Anikó

Lehet, hogy a sötét oldal rossz, de a sötét anyag bizonyosan a
barátunk. És az atomi részecskék közül a proton is - ha eddig erről
nem tudtuk volna, most jó, ha ezt megjegyezzük. A CERN kutatójának
előadása leginkább egy fantasztikus utazáshoz hasonlított. Épp mint az
Alice csodaországban. Hogy az elméleti fizika unalmas és száraz lenne,
ami miatt - ha történetesen mégis ezzel foglalkozunk - mi leszünk a
partypooperek, akikkel senki nem akar bulizni? Egy fenét! Nagyon is
izgalmas. Legalább annyira, mint az evolúcióval foglalkozni vagy éppen
a civilizáció fejlődését kutatni.

Merthogy neki köszönhetően nyer értelmet az az egyszerű és a
mindennapokban is használt fogalom, mint a súly vagy a tömeg. A
részecskék - azon belül a proton és a sötét anyag - súlya szinte
mérhetetlen. Mégis, ha összeadódnak, mindannyiunk testében
hozzávetőleg 20 kilónyi lapul belőlük. Gondoltuk volna?
Nem véletlen, hogy a tudósokat jó ideje foglalkoztatja a sötét anyag
rejtélye. Mert annak megfejtésén keresztül közelebb juthatunk az
emberi szervezet működésének megértéséhez - amit például, ahogy azt
Allanah is szemléltette, a rák hatékony gyógyításában, az ún. proton
terápiában hasznosíthatunk -, valamint az univerzum sorsát és jövőjét
is jobban megismerhetjük, befolyásolhatjuk.
Ha mindebből kézzel fogható élményt szeretnénk szerezni, menjünk el
Genfbe, a CERN-be, ahol a világ talán legizgalmasabb tudományos
kísérlete folyik, és látogassuk meg a részecskegyorsítót. Merthogy
lehet, van rá mód. De érdemes előre bejelentkezni, hogy a lehető
legjobb túravezetést kapjuk a sötét anyag, a proton és a fénysebesség
csodálatos misztériumának világába.

Ördögh Bálint

Kilépni saját mikrovilágunkból, felfedezni más területeket, időt és teret kell teremteni a megújuláshoz. Joey Ellis felfedező, utazó, művész, Pekingben a Központi Művészeti Akadémia első amerikai hallgatója volt, a mai napig Kínában él, ahol több területen dolgozva a kézművesség, a technológia és a nyelv eszközeivel vizsgálja a kultúrák közötti átjárás és a globalizáció kérdéseit.

A kínai nyelv tanulása közben fedezte fel, hogy mennyire mást jelenthet egy-egy szó jelentése, ami ott abban az országban mind attól függ, hogy jól vagy hibásan alkalmazzuk kiejtését. Számos mókás helyzetet élt meg, miközben a nyelvet tanulta, és esetenként helytelen kiejtést használt. Mindez számára megtapasztalás volt és egyben inspiráció arra, hogy egy-egy anyagra más szempontok szerint is tudjon tekinteni, vagy alkotni valami szokatlant.

Nemcsak a nyelv, hanem a kínai emberek is nagy hatással voltak rá. Funkcionalitás, szobrok, tárgyak, ezek azok, ami őt, mint alkotót, művészt lázba hozza. Szószos edénykékből világítótestet alkotni, vagy jégből óriási gyermekfigurát készíteni. Ez utóbbi alkotásának fontos környezetvédelmi üzenetet szánt, így a hozzá szükséges vizet a Jangcéból, a Sárga-folyóból és a Gangeszből használta. A figurák elolvadva, a globális felmelegedésre hívták fel a figyelmet Pekingben, a világ egyik, ha nem éppen a legszennyezettebb városában.

Márton Anikó

Öt csoport elmélkedett az elmúlt fél órában arról, hogyan élhetünk teljesebb életet, hogy elkerüljük a csalódás, szomorúság és elégedetlenség érzetét.

Az első csoportban a barátság témáról beszélgettek a résztvevők, bizalom, nyitottság, amire építhetjük baráti kapcsolatainkat, és persze kell, hogy ráhangolódjunk, és mindezt tudatosan fenntartsuk. Az odafigyelés, a tisztelet hiánya viszont megölheti kapcsolatainkat.  

A második csoport a munka témáját járta körül, a súlyos valóság az, hogy napi 10-12 órát dolgozunk, ám érdemes átgondolni, hogy mi a szigorúan értelmezett munka fogalma. Ez a csoport megfogalmazta azt, miszerint a munka nem mindig egy szeretett tevékenység, ám ha nincs munkája az embernek az még inkább boldogtalansághoz vezet. Jó munka, rossz munka, fizetett vagy önkéntes munka, korlátozó vagy szabadságot adó munka. Tudunk-e kevesebbet dolgozni, lehetséges- a heti 20 órás munkahét, amelynek fő elemei az időszervezés, a hatékonyság. Ha ennyi idő alatt tevékenyen elvégezzük a szigorú értelemben vett munkát, akkor jóval több szabadidőnk marad.

A következő csoport témája az érzések birodalmába vezetett. Egyöntetűen hangzott el, hogyha jobban ki tudjuk fejezni az érzéseinket, ha mások ezt el tudják fogadni, akkor az egy óriási lépés a szabadság irányában. Nagyon fontos, hogy félelem nélküli világot teremtsünk, és ennek első lépése, hogy félelem, aggódás nélkül ki tudjuk-e mutatni az érzéseinket.

Boldogság megélése, bár hálás téma, de rengeteg buktatója lehet. A negyedik csoportban érdekes, néha egybehangzó, néha egymásnak ellentmondó gondolatok fogalmazódtak meg. A boldogság bár lételemünk, ám egy idő után lustává tesz, ezért fontos, hogy tudatosan kezeljük, de hagyjuk meg benne az ösztönös megélést, és legfontosabb elemeként az önismeretet!

Záró gondolatként az autonómia, mint szabadság és a belső egyensúly megélése az egyén és a társadalom viszonyában téma került terítékre.

Tömören összefoglalva fontos, hogy tudjunk hátra lépni, és más perspektívából is tekinteni életünk alkotóelemeire. Gondoljuk át mi az, ami számunkra fontos megélni, ne függjünk a társadalmi elvárásoktól, éljük meg azt, ami szívünk vágya.

Márton Anikó

(Szervező: NEFBp; New Economics Forum Budapest)

Hát nem egy könnyed téma, így korán reggel: miért vagyunk szomorúak, mikor meghalunk….. A témák, amelyeket körbe járunk és boncolgatunk ezen a reggeli workshopon, a TEDxDanubia előprogramjaként a boldogság, a boldogtalanság, a jólét és a jóllét.

Tesszük mindezt azért, hogyha életünk végén odajutunk, hogy átgondolhatjuk az eltelt éveket, visszatekinthetünk a földi létünkre, akkor milyen érzésekkel távozunk, megbánunk-e dolgokat, vagy megelégedettséggel tudunk lenni.

A workshop inspirációját Bronnie Ware énekesnő összefoglaló könyve adja, aki hospice nővérként dolgozott két éven át, összegyűjtötte tapasztalatait, melyeket megélt az ápolás során, azokat amelyről beszámoltak neki azok az emberek, akik tudták, hogy hamarosan meghalnak. Élményeit, tapasztalatait megírta, a könyv címe: Mi az az öt legfontosabb dolog, amit sajnálunk halálunk előtt.

Bárcsak elég bátor lettem volna a saját életemet élni

Bárcsak ne dolgoztam volna annyit

Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzéseimet

Bárcsak több kapcsolatot ápoltam volna

Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek

Márton Anikó

Ritka, hogy egy lapon olvasható sok tweet, most mégis arra gondoltam, hogy a saját szűrőmnek köszönhetően a twiterre vetett szavaimat adom vissza. Talán helyesírásilag kicsit helyre hozva.

Így kezdődött november 16-án a TEDxDanubia:

#TEDxDanubia #Hungary #Budapest #ShwabPeter a színpadon. 55 éves... Játékszereiről beszél... És már túl van rajta. (itt a játékszereinek gyűjtésére gondolt)

De tudja, az élete nem végtelen és már többet élt, mint még fog. El kell dönteni, hogy mik a fontos dolgok... (vajon én is így vagyok a magam 41 évével?). B. Ware "The top 5 regrets of the dying" című könyve -melyet egy olyan hölgy írt, aki utolsó fázisukban lévő rákosokkal foglalkozott- adta meg a végső inspirációt ahhoz, hogy a kérdéssel "tudományosabban" is foglalkozzon. Így -amit nekem is oly sokszor mond egyik kedves kritikusom, barátom, és segítőm, Samu Imre- az objektivitáshoz mérni kezdett. Bár a mérések unalmasnak hangzanak, időnként kifejezetten izgalmasak...

A pszichológia kezdeti kutatásaihoz a személyiség feltérképezésre pszichoanalitikus díványt használtak a XX. sz elején. Manapság is a személyiséget tesztekkel mérik. Vannak szövegesek és rajzos tesztek, IT eszközökhöz körökkel. És jöttek a körök, jöttek az adatok: körökkel, sokkal többet lehet mérni, mint a tesztekkel, rajzokkal. Mára már egy több, mint 40000-es adatbázist hozott létre. Sváb Péter ugyan nem használta, de én igen a bigdata hívószót: a bigdata szöveges+körös adatok még nem voltak máshol. A modell épül, a hálózat elemződik, végül a hálózati csomópontokhoz matematikai módszerekkel találnak okokat.

A lényeg viszont, hogy mit gondolunk fontosnak, amikor már késő. Ahogy azt B. Ware könyvének alapján hallottuk, az 5 ok, amit sajnálunk, hogy nem tettünk meg:

1, saját életünket élni = asszertivitás

2, bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat..

3, bárcsak lett volna bátorságom mindig kifejezni az érzéseim

4, bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat

5, bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldog legyek

Tudjuk, hogy a fizikai vonzerő nem boldogság, az izgalomkeresés sem boldogság. Mi az ami valóban fontos az életünkben? Ki mit tart fontosnak? Kérdezi Sváb Péter és a válasz:

Amikor meghalunk, akkor NE legyen annyi "bárcsak ne"

...hát így a halálba fordulva, de boldogan tapsoltuk meg Sváb Pétert, aki több technikai probléma és megakadás után és folyamatos gőzmozdony zajban is lekötötte a nagyérdeműt.

Köszönjük szépen.

Bánki Tamás

Dennis Hodges előadása a TEDxDanubia legutóbbi eseményén

Ez is eljött végre :)

2012 sem maradhat TEDxDanubia esemény nélkül. Aki nem tud eljönni, azzal élőben a twitteren: @speakeasypros @tedxdanubia @tamasbanki @jottszembe @imrelb #tedxdanubia #tedx #ted, valamint a facebook oldalunkon tudunk virtuálisan osztozni az élményben.

A program itt elérhető: http://tedxdanubia.eventbrite.com

Ma este tehát ismét találkozunk, és mivel ennyire sokan jelentkeztetek - és még így is sajnos jópáran lemaradtatok - ne felejtsétek el, hogy az Akváriumban leszünk, így még 100 ember befér.

Nagyon vártuk már ezt a találkozást, nagyon számítunk rátok, kérlek gyertek időben, előkészítve a QR kódokat, hogy tényleg 6-kor kezdhessünk. Laptopokat és formális ruhákat otthonhagyni, jókedvet, nyitottságot elhozni!

Ez egy NAAAGY köszönő poszt lesz :)

Elsősorban a három bloggernek, akik itt tolmácsolták a tengap átélteket és elhangzottakat. János, Anikó és Zoli! Köszönjük! Tudjuk, hogy kimerítő nap volt és gyors tempó ...reméljük azért tudtátok élvezni is :)

Alpár Balázs és a Fugato Orchestra megtette a hatását: a szervezők megkönnyebbülve, a közönség feldobva, a bloggerek még némi utósimítva, a mikrobloggerek (Tata és Lóci) pedig még tovább lelkesedve folytatták az estét az Urániában. Némi állófogadás után apróbb beszélgető csoportok alakultak ki, majd az erkély úgy döntött, hogy Dobozban folytatódjon tovább az együttlét :)

Mi más lehetne jobb befejezése egy ilyen nagyszerű napnak, mint a zene?

Ma még csak egyszer volt részünk benne.
Reggel még Nyisztor Ilona fakasztotta könnyre a lelkemet hangjával és a csángó magyar kiejtésével, de most eljött Alpár Balázs és a Fugato Orchestra, és nem a zenéről és annak elméletéről, napjainkra jellemző szerzői szokásairól tartott előadással, de a zenéjükkel vittek el egy olyan magasságba, amit csak azok élnek meg, akik ismerik a teljes elégedettség állapotát.

Amikor a tudat összes aspektusa egyszerre ragyog fel és az ember határtalan lehetőségeket lát maga körül, bármerre is néz. Ez volt az utolsó kapcsoló abban a sötét házban, amit ma reggel idehoztam magamban, az utolsó szobában is világosság van, és az egész ház fényárban úszik. Jöhetnek a vendégek. Nincs már min javítani.

János

Feldmár András pszichológus, pszichoterapeuta szakemberekkel, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresi a választ, hogy hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, gyengéd, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni és visszatalálni a hétköznapok boldogságába. Útkereső figyelme kiterjed olyan alternatív és tradicionális módszerekre, amelyeket különféle kultúrák és vallások gyógyítói, papjai, sámánjai használtak és használnak ma is.

Feldmár András előadásában történeteket mesél, melyeknek fontos tanulsága, hogy a játékot, játékosságot, a gyermeki önfeledtséget megsérteni, elrontani nem szabad, mert örökre mély nyomot hagy a gyermeki lélekben. Ha szégyenbe esnek a gyerekek, akkor elvesztik a józanságra való képességüket. Ezért fontos, hogy senkit ne taszítsanak ilyen megalázó helyzetbe.

Arról mesél, hogy Kanadában az egyik páciense egy régi törzs tagja, akinek már az ősei is fafaragók voltak. - "A fia 5 éves, és egy totem oszlopot faragnak éppen. Amikor meglátogatom őket a gyerek éles szerszámmal faragta, vágta az oszlopot. Mikor megkérdeztem az apát, hogy nem fél-e, hogy a gyereke elvágja a kezét, akkor azt felelte: félek, de bízok benne. Bízok benne, hogy csak esetleg felsérti a kezét, ha pedig mégis baj történne közel van a kórház. Nem fosztotta meg a gyermeket a tapasztalástól, semmiképpen nem hozta zavarba, hogy nehogy rossz élményként élje meg és ezáltal örökre elforduljon attól a mesterségtől, amit apja, nagyapja, dédapja is űzött. "

Görgényi István a Corporational Teamwork-ről adott elő. A 2011 Bajnokok ligája döntőn, a Barcelona játékán keresztül mutatta be a sikeres corporational teamwork-öt.

Görgényi szerint az apró részleteken múlik a siker: a játékostársak mindig számos passzolási lehetőséget biztosítanak a labdát vezető társ számára, így amikor azt megtámadják, mindig van kinek passzolnia a labdát.

Az ellenfél, a Manchester United nem alkalmazza ezt a módszert, bár lenne kinek passzolni, a játékot siettetve türelmetlenül játszanak. A Manchester harmadannyit passzol, azt is csak 70%.os pontossággal a Barcelona 90% feletti pontossággal.

A sikeres csapat az ego korlátozásával, türelmes, pontos csapatjátékkal érik el az eredményt, Ilyen a Jogo Bonito, a gyönyörű játék. Tanuljuk meg ezt a fajta együttműködést, mint munkavállalók, vezetők, apák és gyermekek, autóvezetők egy forgalmas úton, mint emberi állatok.

Az utolsó negyedben az egyik előadó nem tudott eljönni, helyette egy korábbi TED konferencia – Szófiában készült - felvételét láthatjuk.  Steve Keil: A játék a katalizátor:

http://www.ted.com/talks/lang/eng/steve_keil_a_manifesto_for_play_for_bulgaria_and_beyond.html

A téma teljes összhangban van a mai nap során elhangzott több gondolattal. Különösen a nap első  előadójának  – Dag Hinrichs –  szavai:  GO, JUMP, ENJOY –Menj, ugorj, élvezd! – csengenek újra a fülemben.

Mennyivel hatékonyabban tudunk tevékenykedni, vagy egyszerű hétköznapi teendőket ellátni, ha jókedvűen és élvezettel tesszük. Mennyivel egyszerűbb pl. a főzés, ha egy jópofa alkotó folyamatnak tekintjük, aminek a végén persze learathatjuk családunk, barátaink körében a finom falatokért kijáró babért J

De ugyanígy mennyivel könnyítjük meg saját dolgunkat, napjainkat, ha egyfajta  játékossággal közelítünk feléjük. Az agyunk játékra van programozva. Minél többet játszunk annál nagyobb az agyunk. Sivár és komor világ lenne játék - színház, labdarúgás, nevetés, táncolás nélkül.

 Steve szerint forradalomra van szükség, azért van szükségünk forradalomra, mert a dolgok nem működnek, a gondolkodásunk, a viselkedésmódunk elromlott.

És mik a kulcsszavak ahhoz, hogy ez megváltozzon?

Kreativitás, újítás, játék

Adultitis. Sok ember szenved benne. A bonyolult fogalomnak tűnő szó mögött viszont egy nagyon egyszerű probléma húzódik. Az emberek, akik ebben szenved, folyamatos stresszben élnek, nem képesek mosolyogni, depressziósak és nem hatékonyak emiatt. Mi lehet a megoldás?

Egyszerűbb, mint gondolnánk. Játszani kell!

A játék egy olyan dolog, ahol az ember stressz mentes, hiszen ezért is nevezzük valahol játéknak. Mégis komolyan vesszük, ezért nagyon koncentrálunk, ha kell órákon át, hogy lépjünk egy szintet, hogy elérjük a küldetés célját, hogy legyőzzük az ellenfelünket. Ezek alatt az órák alatt komoly mennyiségű ismeretet tömünk magunkba a játékkal kapcsolatban, és így egyszerre tanulunk, és a memóriánkat is erősítjük.

A játékok természetes részei az életnek. Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a lehetőséget arra, hogy játszunk. Nincs korhatár!

János

Érzik, hogy hol van a szívem! Még akkor is, ha a modern kialakítású hangszereket nem kedvelem. A zene, amit most hallgatunk, ZSENIÁLIS!

Nincs elég nagy lájk a világon, amivel ki tudnám fejezni mennyire tetszik. Remélem lesz videó anyag azoknak, akik nem tudtak megjelenni. Aki teheti, streamen nézze!

János

A mai világban nem az olaj a legnagyobb kincs, vagy érték, hanem az adat. Azok a leggazdagabb cégek, vállalkozások, akik adatokkal kereskednek.  Elég megdöbbentően hangzik, igaz?

Andrew Keen írót, a szilícium völgy Antikrisztusaként is emlegetik, úgy tűnik a jelen korról alkotott véleménye alapján ez cseppet sem véletlen.

Eképpen vélekedik: A web2.0 egy nagy utópisztikus társadalom, az internet isteníti a lelkes amatőrt, miközben aláássa a szaktudást. Fontos dolog arról gondolkodni, hogyan tud az egyéni szabadság megmaradni ebben a hálózatokra épített világban.  Olyan fogalmak válnak valósággá, mint digitális nárcizmus, amikor ebben a nagy szabadságban azt választjuk, hogy megmutathassuk magunkat. Facebook, twitter, iwiw, minél több helyen kapcsolatba lépni a világgal.

Miközben arra vágytunk, hogy a mennyországba jussunk eljutottunk a pokolba, naponta millióan figyelik digitálisan, hogy mit csinálunk, merre járunk, hol vásárolunk, kivel barátkozunk.

Andrew Keen egy nagyon reális képet fest a digitális jelenünkről. Minél inkább láthatóvá válunk az interneten, közösségi oldalakon annál inkább részesei leszünk ennek a nagy közösségi rémálomnak.  

Nem mondja azt, hogy mindezt ne tegyük, nem szólít fel, hogy töröljük profilunkat ezekről az oldalakról, de azt üzeni, hogy gondolkodjunk el a jövőről, arról a jövőről, amit már most a jelenben is az interneten élünk.

Felidézi a Közösségi Háló című film mondatát:

„We lived on farms, then we lived in cities, and now we’re going to live ont he internet" vagyis:

„Farmokon éltünk, majd városokban éltünk és most mindnyájan az interneten élünk!”

Van min elgondolkodni és átértékelni, hogy biztosan ezt a fajta életet akarjuk-e.

Martijn Gribnau az ING magyarországi vezérigazgatója. Előadásában Martijn a karrierje alatt a személyes példamutatásról megtanultakat osztotta meg velünk.

Állításai: a vezetés nem egyenlő a példamutatással. A példamutatás inspirációt, mozgósításra való képességet jelent. A szolgálaton alapul, nem az egóról szól. Tudatosságot kíván meg, akarnod kell tanulni, a jövő szem előtt tartására, és jelenbeli cselekvésre van szükség: képzeld el a jövőt és fordítsd le, mit kell tenned érte a jelenben.

A kivitelezés nélküli stratégia nem ér semmit, változni kell, időben, ami néha nem is könnyű, szenvedélyességre és együttérzésre van szükség, folyamatos tanulásra,

Tedd fel magadnak a kérdést: ma milyen napod van? Ha a válsz „narancs” jó, ha „citrom”, nem a számodra megfelelő helyen vagy. Válaszaidban, munkádban, az életben légy igaz önmagadhoz, kövesd a szíved! Ha megtalálod, mi mozgat meg téged, mi kötelez el, el tudsz majd kötelezni másokat is.

Beszédét egy elgondolkodtató idézettel zárta:

Amíg az ész a bizonyítékot keresi, a szív ez elkötelezettséget.

Amíg az észnek információra van szüksége, a szívnek szenvedélyre.

Amíg az elme válaszokat keres, a szív élményeket.

Az ész hozza a döntést, de a szív képes az elköteleződésre.

 

While the mind look for proof, the heart looks for engagement.

While the mind looks for information, the heart looks for passion.

While the mind looks for answers, the heart looks for experience.

The mind makes a decision, but it is the heart that makes a commitment.

(Terry Pearce, leadership communication expert)

 

Mire is jó a matematika? Fejfájást okoz csak, vagy ad is valamit nekünk?

Nyáron szereztem a végzettségemet alkalmazott matematikából, így a választ én már Francoise Chatelin előadása előtt is ismertem. A válasz: ad valamit, és az minden, csak nem fejfájás. A matematika egy nagyon erős támasza minden más kvantitatív tudományoknak, és bizonyos tekintetben, mindennek.

Mi lenne, ha a matematika nem így fejlődött volna. Tegyük fel, hogy nem hallottunk volna soha a szinusz és koszinusz függvényekről. Ha nem hallottunk volna róluk, akkor nagyon keveset tudnánk a fényről, a hullámokról, és ezen keresztül, nem létezne rádiózás, de még elektromos áram sem.

A zseniális a világban az, hogy a matematika pont azért fejlődik, mert az élet hozza a problémákat. A matematika semmi mást nem ad nekünk, mint egy határozott, és számolható modellt az élet bizonyos helyzeteire. Ezek a modellek segítenek a többi tudománynak, hogy a saját területeiket fejlesszék.

Talán az elfogultság beszél belőlem, de én mindig is úgy éreztem a tanulmányaim alatt, és még most is így érzem, hogy a matematika a szív, ami vért pumpál a lábba, hogy az emberiség, a test, eljusson valahova.

Úgy érzem, hogy a Francoise is osztja ezt a nézetet.

János

A művész a tavaszi konferencia után ismét az előadók sorában, aki most arról beszél, hogy vajon mik azok a nézőpontok, amik által látunk egy alkotást és hihetünk-e egyáltalán a szemünknek?

Milyen kultúra befolyásolja azt, hogy egy műtárgy mit sugall, mit látunk benne, mivé válik egyik vagy másik néző szemében. Az általa alkotott tárgy, amit bemutat:  Mű a Szentföldről

Az absztrakt forma alkalmas arra, hogy akár több dolgot is el tudjunk képzelni. Ám fontos üzenetet hordoz, mégpedig azt a szentséget, amit az Én, a Mi, és az Ők üzenete tartogat az emberek számára.

Az egymásra figyelést és az egymásra utaltságot. A művész saját meglátásai végén kiemeli és egyben üzeni, hogy fontos dolog megtalálni a saját perspektívánkat miközben hagyjuk, hogy mások, társaink is megtalálhassák a sajátjukat.

Duda Ernő szkeptikus. Számomra ez a mondat már bizalmat ébreszt egy ember iránt. A szomorú az, hogy másokban az a mondat kelt bizalmat, Tihanyi Tamás, holisztikus gyógyító. Róla egy rövid bejátszást is megtekinthettünk, amelyen egy emberi gerincet „távgyógyított”. Példaképpen álljon itt egy hasonló videó róla. http://www.youtube.com/watch?v=OBcPGORIq1o

Duda Ernő az ilyen emberekről és az ilyen emberek módszereiről beszélt, illetve arról, hogy vajon mi vezethette az embereket odáig, hogy ilyen gyógymódokat választanak az orvostudomány helyett.

Szerinte arról van szó, hogy az emberek a tudományt nehezen értik, és az még ráadásul változik is, ezért sokkal kényelmesebben kezelnek egyszerű szabályokat, amelyekkel megmagyarázhatóak, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy megmagyarázhatóak a jelenségek.

Lehet, hogy egy meggyógyul, de mindenki másnak árthatnak az ilyen módszerek.

Nagyon fontos az, hogy az embernek bizalma legyen abban az eljárásban, amivel meg akarják gyógyítani. Nem mindegy, hogy ezt a bizalmat mire építjük.

János

A harmadik felvonás alcíme: ráció, hit, érzelem. Tunyogi Henriett előadása nyitotta a harmadik felvonást. A Hattyú halálát táncolta, majd arról mesélt nekünk, hogyan mesél történeteket táncosként, szavak nélkül, a gyönyörű zene és a mozgás segítségével.

Elmesélte, hogy a színpadon megélheti a különféle szerepeket, a széles skálán mozgó érzelmeket, a valóságban azonban nem. Az életben neki is szüksége van a racionalitásra, a színpadon viszont ez akadályozná. Hogy teljesen átadhassa magát a zenének, órákon át gyakorolja a mozdulatokat, amíg azok teljesen automatikussá nem válnak. Először a spiccen állva érezte biztonságban magam, ahol csak a saját erején múlik minden, nem függ senkitől sem.

Henriett elkötelezett a jóga és a meditáció iránt is. Hosszú időt töltött Indiában, a Himalája környékén. Egy alkalommal, mikor egy negyven napos csendfogadalmat tartott, jógija, akinél meditált, így tanította: az az igazi csendfogadalom, amikor az elméd nyugodt.

Életében az elme nyugodtsága a hit, a jól szervezett életvezetés a ráció jelenlétét, a tánc az érzelmeket képviseli.

Nem titok, hogy mennyire dinamikus fejlődés zajlik a parfümiparban, ám Chandler Burr szerint mindez egy tradicionális művészet. Úgy véli az illatok megérdemlik, hogy művészetként kezeljük létrejöttüket, ezért  létrehozta a világ első illatművészeti központját.

A múzeum- ahol megvalósult a bemutató - igazgatója azt mondta, hogy már sokaknak volt ilyen ötlete, de ha valóban létrejön ez a kiállítás, központ akkor tényleg bemutatható, hogy mindez miért tekinthető művészetnek.

A szobrászat, a festészet a látásra összpontosít, a zenei alkotások a hallásra, ám a parfümök, az illatok a szagláson keresztül hatnak ránk.  Az illatművészet párhuzamba hozható ezekkel a művészeti ágakkal.

-          Mindeközben illatminták érkeznek a közönség soraiba, az előadó instrukciókat ad hogyan, mire figyeljünk – kellemes élmény az előadás közben a valóságban is érzékelni a parfümök művészetét.

Mesterséges evolúció, ami igen nagy dobás lehet, hiszen valós időben, valós létben jönnek létre a tárgyak - legalábbis így vélekedik róla Eiben Ágoston kutató. Mindez akár már 5-10 éven belül lehetséges lehet, ami egyben félelmet is keltő.  Hiszen minden, ami természetes az kezdetektől ott van a természetben,  ember által nem irányított, viszont minden, ami technológia az mesterséges, és az ember által vezérelt.

Az újszerű gondolkodás, fizikai világunk más dimenzióba helyezése kétségkívül izgalmas terület, ám jómagam óvatosan fogadom azokat a törekvéseket, melyek egy programozott, mesterséges úton előállított jövőt vetítenek.

Sokan mások is szkepticizmussal fogadták ezt az elméletet, nehezen képzelhető, hogy az evolúciós folyamatokat digitálisan vezérelhetők.

 Eiben Ágoston cserediákként került Hollandiába, ahol négyéves doktori ösztöndíjat kapott. Fő kutatási területe a genetikus vagy evolúciós számítástechnika.

Így mesél arról, hogy mi vitte erre a területre: „Tizenhat éves koromban olvastam egy sci-fi novellát, Stanislaw Lemtől. Ebben leír egy tudományos projektet, amiben mesterséges világokat kreál egy kutatócsoport. A világban hagyják az egyedeket fejlődni, akik kifejlesztik a saját nyelvüket, és filozófiájuk is lesz. A történet második felében a kialakult mesterséges lények párbeszédeit olvashatjuk, az isten létéről beszélgetnek. Pár évvel ezelőtt újra a kezembe került a könyv, és rájöttem, most, hogy már mesterségesintelligencia-professzor vagyok, akár meg is csinálhatom. „

Én éppen Stanislaw Lem gépek gépétől féltem a jövőt, de persze ettől még lehet ez is egy útja a fejlődésnek.

Herman Gábor javaslata: igazítsuk életmódunkat a nap járásához. Állítsuk előre egy órával az óráinkat, ezáltal nem csak energiát spórolunk, hanem ami ennél sokkal fontosabb: minden évben lesz átlagosan hetven napunk, amikor egy órával tovább lesz világos. Az átlagéletkort figyelembe véve ez egy élethossz alatt háromévnyi napfényt jelent.

Miért fontos ez? Az energia megtakarítás mellett jó hatással lenne a hangulatunkra, többidőnk jutna s világosban űzhető szabadidős tevékenységekre, ami az egészségmegőrzés és az életminőség területén fejtene ki jótékony hatást.

Kik élnek így? Előrébb az időzónájukban, mint a földrajzi helyzetük? A franciák, a spanyolok, belgák, hollandok. Kikkel kerülnénk egy időzónába? A finnekkel, lettekkel, a többi balti állammal, Ukrajnával, Romániával. Ha ezzel bárkinek gondja lenne, felteheti magának a kérdést: távolabb vinne ez bennünket egy méterrel is Európától? A válasz nyilvánvaló: nem. Talán ideje lenne azt csinálni, ami jó nekünk, és előre állítani az óráinkat. Talán más országok is követni fogják a példánkat.

GMT +2-t Magyarországnak!

https://www.facebook.com/groups/gmt2tohungary/

Birkás Gábor építész munkái során gyakori feladat, hogy meglévő épületeket kell átalakítania környezetbarát módon.  Erre már vannak technológiák, pl. a passzív ház, ahol azonban a  hermetikus zártság nem igazán természetes, továbbá  ellentmondásos az is, hogy a megújuló energiákat használó gépek előállítása, elhasználódása, avulása mekkora hulladékmennyiséget termel.

Bár számos megvalósult project van már a háta mögött, pl. Montenegróban a tenger hőjéből  nyert energia ellátással oldották egy szálloda hideg-meleg víz ellátását. Vagy egy családi ház, ahol a fényből nyert elektromos energiát állítanak elő, továbbá a föld hőenergiáját is használták.

Ám Birkás Gábor új utat keresett, természet közelibb megoldást. Mindehhez társa egy cserép virág, maga a növényi kultúra volt az inspiráló elem, hiszen több ezer év óta élő részei a világnak, pontosan megfigyelhető működésük, megújulásuk.

Könnyen megfigyelhetjük, hogy mit csinálnak a növények a különféle évszakokban  – nyáron pl. a vadszőlő, borostyán hűti a falfelületeket, télen viszont átengedi a fényt.

Meglévő épület köré egy színes, mázas kerámiaréteget tervezett, a régi és az új héj közé növényeket ültettek, ezáltal természetes, egészséges közeg került az épület köré. Mindezt létre lehet úgy hozni, hogy a növények jótékony hatását is használjuk, pl. nyugtató, gyógyító, energetizáló.

A rendszer energetikai szempontból megdöbbentő, a téli hőveszteség harmadolódik, a meglévő fűtési rendszer 30 %-al javult.

Ezt a technológiát Birkás Gábor és tervező csapata Design, energy and national – Design, energia és természetesség néven jellemzi, ahol az épület a természetet és az embert nem szétválasztja, hanem energetikailag összeköti. Ahol nem bonyolult gépek irányítanak, hanem egy élő, működő, természetes zöld környezet veszi körül a lakókat.

Vicces tud lenni, és Andrew is megmosolyogta, ha az ember az utolsó lépésnél botlik meg, és esik majdnem orra a színpadon. Az első meglepetés viszont ez után jött! Andrew szép, összetett mondatokban, magyarul köszöntötte a hallgatóságot. Jár a lájk!

Miket nem láthatott egy olyan ember, aki a National Geographic utazó írója? Úgy gondolom mindent átélt, amikre az olyan emberek, mint én, csak vágynak egyelőre.

Andrew számomra nem csak azért fontos, mert az élményei elképesztőek, hanem azért is, mert a tanítómra emlékeztet, aki egy régi Wolkswagen busszal járta meg a Dánia és India közötti utat a 60-as évek végén és a 70-es években többször. Andrew azért is fontos, mert az utazásának egyetlen célja volt: a tapasztalás.

Itt egy ember, aki elérte azt, amire vágyott, sáron, áradáson és sok balesetet átélve, még többet megúszva eljutott az úti céljához: az Antarktiszre.

Hihetetlen mértékű bizalom az, amiről itt szó van, ami egy ilyen úton megnyilvánul. Könnyű belekényelmesedni a dolgokba, a hétköznapokba, és nehéz belehullani a térbe, és belevágni valami olyan őrületbe, mint az, hogy elmegyek az Antarktiszre, busszal!

"Az üzenetem egyszerű: Ne tervezzünk olyan sokat, készítsünk képeket, mint egy jó szokás és utazzunk. Nem feltétlen gyorsan, ne repülőn. Néha lassan, és élvezzük az utazást!"

János

„Miért van lábunk, miért nem kerekeink vannak?” – Tette fel a kérdést a fiatal Rachel Armstrong édesanyjának. Mi sem természetesebb számunkra az, hogy a dolgok pont olyanok, amilyenek. Ez egy olyan állítás, amivel nehéz szembe menni: A dolgok olyanok, amilyenek. Mit lehet kezdeni viszont akkor, ha rájövünk arra, hogy mégsem?

Fontos, hogy másképp gondolkodjunk a dolgokról, hogy megtaláljuk a bennük lévő lehetőséget. Tekintsük csak azt a jégkockát, ami éppen Rachel kezében olvadozva csöpög a kárpitra. Azt mondjuk, hogy a víz ilyen, rosszabb esetben azt mondjuk, hogy a jégkocka elolvad. Elválasztásokat hozunk létre, és így nem látjuk azt a nagyon bonyolult rendszert, ami a jelenségek mögött van.

Gyerekként még könnyű viszont elrugaszkodni a tárgyak és fogalmak talajáról, amikor még nem ismertük meg azokat a határokat, amiket tanítanak nekünk. Ennek az elrugaszkodásnak volt hála az, hogy egy észak-olaszországi város megmenekült a tenger támadásától és nem vált természeti katasztrófa áldozatává. A technika, ami a várost alulról megtámogatja, egy ilyen látásmód eredménye. Ez a „living architecture”.

Az élő szervezetek csodálatos tulajdonságait érdemes minél jobban lemásolni akár legyen szó az építészetről vagy az iparról.

János

Vaszary Zsolt előadása. Webcam laboratory - Webkamera laboratórium

A gyerekeknek természetes érdeklődésük van. Kérdeznek, érdeklődve figyelnek. Amíg iskolába nem mennek.

Zsolték egy szoftvert fejlesztettek, amely révén a gyerekek otthon rekonstruálható kísérletek révén megérthetik a kísérletet és az abban megfigyelhetőket, melynek eredményeképpen a tanulás célja nem az emlékezés, hanem a megértés lehet. A megértésen keresztül aztán emlékezni is könnyebb, és a megértett jelenségeken keresztül folyamatosan válaszokat kapva, a gyerekek nem veszítik el az érdeklődésüket, nem hagyják abba a kérdezést, nem hagyják abba a válaszok keresését.

Nem magyarázom tovább. Meg kell nézni.

http://www.webcamlaboratory.com/

Némethy László az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara volt elnöke Magyarországon, az Invitel telekommunikációs cég volt vezérigazgatója, és egy nagyon olvasmányos könyv szerzője.

Előadását azzal a megdöbbentő kijelentéssel kezdte, hogy a statisztikák szerint az újonnan alapított vállalkozások 70%-a az alapítást követő első két évben becsukja a boltot, a maradék 70%-a pedig az ezt követő két éven belül megy csődbe. A csődök, bezárások egy részének az exit stratégiák hiánya az oka. Igaz ez a már megállapodott vállalkozásokra is. És hogy miért fontos ez? Mert globálisan évi 15 millió munkahely szűnik meg e miatt a jelenség miatt.

Mi a teendő? Tervet kell készíteni, fel kell készülni ennek a végrehajtására, forgatókönyvet kell készíteni előre nem látott események bekövetkeztére is. Ki kell építeni a vállalkozás menedzsment kapacitását, ki kell alakítani, és folyamatosan jobbítani kell a vezetési technikákat.

Mi teszi ezt nehézzé? A saját attitűdünk és a hiedelmeink, például akár az exit szóhoz társított negatív érzet. A legnehezebb rész saját magunk megváltoztatása. Viszont érdemes ezzel kezdeni.

Simonyi András, volt nagykövethez az első kérdés: mennyire helyettesíthető az élő - face to face - beszélgetést egy online konferenciabeszélgetés?

A nagykövet arról beszél, hogy természetesen a legjobb a közvetlen kommunikáció, de távoli országok esetén, és a mindennapos környezetbarát felhasználás során is előtérbe kerül a gyors, hatékony kommunikáció. Egy élő videokonferencia sokkal fejlettebb és mégis emberközelibb, mint egy sima email vagy pláne telefax, és még a skype-tól is jobb, amit szintén sokan használnak.

Egy élő videokonferencia során lehetőség van a szemkontaktusra is.

Mit takar, mit segíthet még a green IT pl. egy kisvállalkozásban?

- kisvállalkozásoknak nehéz a helyzete, 5-10 fő esetén még nehezen vállalható és kevésbé hatékony még, mint egy nagy cégnél. Ez esetben a segítséget egy nagy cég jelentheti, aki vállalja a green IT üzemeltetését kisebb vállalkozások részére.

Az első szünetben a Telekom szakértői várják az érdeklődőket egy kötetlen, közvetlen beszélgetésre green IT témában.

Simonyi András és Duda Ernő a beszélgetőpartnerek, valamint Csáky Barcza Zoltán, aki a Telekom részéről online módon van jelen :) Kezdődik a videokonferencia.

Téma: Mit keres a "zöld" az IT területén? - ez itt a kérdés :)

Simonyi András és Markos Kounalakis. Ahogy felléptek a színpadra, már érezhető volt az, hogy a két ember között egy régre visszanyúló barátság van. Hihetetlen hasonlóság volt a két város között. San Fransisco és Budapest, mintha zeneileg egymás mellett éltek volna, akárcsak az akkori nyugat és kelet egyaránt. Az egyetlen különbség a demokrácia és annak hiánya volt.

„Amikor a Szabad Európát hallgattam, olyan érzésem volt, hogy én is ott jártam Los Angelesben, San Fransiscoban, Berlinben… Nyugat Berlinben!” Mondta mosolyogva Simonyi. Talán túl fiatal vagyok ahhoz, hogy megérthessem miről is beszél, mégis a szívem mélyéig érzem, hogy milyen fontos is az a szabadság, amiről szól.

A szólás szabadsága, a mozgás szabadsága, a hit, a gondolkodás szabadsága és ezek együttese az, ami megkülönböztette a világ két felének életét, mégis a rock zenén keresztül az emberek mindenütt képesek voltak kifejezni az ez iránti vágyukat és a szilárd meggyőződésüket, hogy az emberiségnek erre van szüksége. Szabadságra.

Mára már nem csak a rock van, amin keresztül üzenhetünk és kifejezhetjük magunkat. Ott vannak a közösségi hálózatok, az Internet, de a lényeg továbbra is ugyanaz: az üzenet maga.

Sok féle erő van, amin keresztül üzenhetünk. Kemény erők és finom erők. Mint a militáris erők, színskála vörös oldala és a Rock&Roll ereje, a színskála lila oldalán is túl, valami, ami nem látható igazán, de mégis hihetetlen változtatásokra képesek.

Sokféle erő van a szerszámos ládánkban mára, amit használhatunk.
Használjuk őket okosan!

Hirtelen előkerült két gitár! Micsoda erő volt abban a pár másodpercben, amíg szóltak! 

János